RÉSZLETES PROGRAM
Frida

Zenés játék

Frida Kahlo, spanyol-indián-magyar-zsidó származású, mexikói festőnő színes-tragikus élete. Rossz lapokkal indul (gyermekparalízis, baleset, harmincnyolc műtét, életre szóló fájdalom, stb.), mégis a kor egyik legszínesebb életét éli. Viharos életének néhány fontos állomása: eszeveszett házassága Diego Rivera festővel, viszonya Josephine Baker-rel és kapcsolata Trockijjal.

Szövegkönyv: Ann Silberberg
Zenéjét szerezte: Henk Nieland
Dalszöveg: Ann Silberberg, Bradányi Iván
Zenei vezető és zongorán közreműködik: Neumark Zoltán

Rendezte: Czeizel Gábor

Jelmez: Veréb Dia

Szereplők:
Frida - Herczenik Anna
Diego - Hábetler András

Jegyár: 3.000,-

Online jegyvásárlás

 

Fotó: Puskel Zsolt

 

 

KRITIKA

Zenés színmű, az életre hangszerelve – Frida


Kellemetlen, hideg, télvégi késő délután. Nehéz kimozdulni otthonról. Budáról Pestre. A Dob utcába fordulva hirtelen jó kedvem lesz. Végre! Felújítják a járdát! Máris vidámabban lépkedek a homokágyon, bekoszolva a cipőmet. Nem számít. Ez a legkevesebb, amivel hozzájárulhatok a külföldiek által is sűrűn látogatott negyed szépüléséhez, újjáéledéséhez...

A Spinozában kellemes meleg, s a megszokott jó hangulat fogad: oldottan trécselő vacsoravendégek, vidáman gyülekező színházlátogatók. Szinte mindig találok néhány barátot, ismerőst, volt kollégát, régi tanítványt. Egy hely, amelyet – ha nem volna – ki kellene találni. A Spinoza a városi, értelmiségi közösségi lét legjobb hagyományait őrzi, amely Budapestet egykor oly vonzóvá tette. A tolerancia egy kis szigete a szűklátókörű, önző, ostoba és igazságtalan, mindennapi  “kirekesztősdiben”, amelyben szinte mindig a tehetséges és szorgalmas húzza a rövidebbet. Anyagilag mindenképpen. Különben mi más célja volna az egésznek?

Szeretek ide járni. Nem kérdezik sem a származásomat, sem a vallásomat. Színpadot kap a tehetséges cigányzenész. Kiállít, vendégszerepel mindenféle náció. Klezmerzene, zsidó hagyományok, eszmecserék. Remek színielőadások, vitaestek. Sokféle ismeretet lehet szerezni. Senki sem rázza a rongyot. Hetente egyszer bridzselők szállják meg az asztalok egy részét. Vacsoraidőben barátságosan szól a zongora.  A Spinoza egy szelet Európa. Méltó a holland filozófus eszmeiségéhez.

Ám most a Frida kedvéért jöttem. Sajnos, vagy nem sajnos, mindössze annyit tudok a darab főhősnőjéről, amennyi a szórólapon olvasható. Szinte semmit. Ugyanazzal a nyitottsággal ülök be a szobányi terembe, amellyel minden színházi előadásra szoktam. Ha megérint, akkor lett egy jó estém. Ha meg nem, akkor megbocsátom az alkotóknak. Azok az önfeláldozó emberek, akik manapság színházművészettel foglalkoznak, megérdemelnek némi elnézést, ha szükséges. Egyébként sem tartom magam ízlésetalonnak, s nem szoktam senkit lebeszélni a személyes tapasztalaton alapuló véleményalkotásról.

Már többször voltam egészen kiváló programokon a Spinoza-házban. Ezúttal azonban annyira erős élményben volt részem, hogy a katarzis átlépte az ingerküszöbömet. A Frida miatt megérte megvalósítani Bächer Iván csupán tervezett kirándulását. A barátságtalan, hideg nap ellenére. Igaz, nem Pestről Budára, hanem fordított irányban. Ami ugyebár valamivel könnyebb... Ha már “tollat” ragadtam, leírom, hogy miben volt részem. Persze nem mesélem el a történet részleteit, nem fosztom meg az utánam következőket az újdonság varázsától.

A darab címe alapján egyfajta monodrámára, egy fizikailag többszörösen hátrányos helyzetű, testi fájdalmakkal küzdő, ugyanakkor életre, szerelemre termett, tehetséges festőnő küzdelmeire számítottam. Ehelyett egy emberpár izzó, szinte elviselhetetlenül végletes feszültségekkel teli, “sem veled, sem nélküled” kapcsolatával szembesültem, két ragyogóan tehetséges operaénekes-színész előadásában. Hábetler András Fjodor Saljapinéra emlékeztető hangját már ismertem. A gyönyörű Herczenik Anna drámai mélységű altjára most csodálkoztam rá először. Egy nagyobb szobányi teremben operaáriát énekelni úgy, hogy az az előadás szerves részévé, a katarzis megalapozójává váljon, többszörösen nehéz feladat. A hangerőnek, a hangszínnek, a hang modulációjának tökéletes összhangban kell lennie az énekes arcjátékával és gesztusaival ahhoz, hogy a karnyújtásnyi távolságban ülő nézőt semmi ne zavarja meg a ráhangolódásban. Itt minden igazi volt, olyannyira, hogy azonnal tapinthatóvá vált a nézőtéren a feszültség. Herczenik Anna és Hábetler András olyan tökéletes illúziót keltett, hogy elfeledkeztem a színpadról. Párbeszédeikben, replikáikban, túlfeszített indulataikban, egymás iránti szerelmük és szeretetük kifejezésében nem eljátszották a két művész “életét”, hanem ők maguk voltak Frida Kahlo és Diego Rivera: a két esendő ember, akik az érzelmek legszélesebb skáláját élik meg egymás mellett. Volt egy pillanat, amikor arra gondoltam, nem illendő ennyire közel menni idegenek személyes köreihez. Főképp, amikor gyilkoltak a szavaik. Meg persze volt de ja vue érzésem is: kicsiben, nagyban, valahogy így működik az élet. Szerelem, szeretet, féltés, sajnálat, büszkeség, irigység, elbizonytalanodás, gőg, pitiánerség, igazságtalanság, féltékenység,  bosszúállás. Szélsőséges érzelmek töltötték meg a teret.

A darab szerves része a kiváló zene, amely nem valamiféle “dísz” az előadáson. Nem tolakszik, hanem szolgál. Pont akkor, annyira és pont olyan műfajban szólal meg, amikor, amennyire és amilyen műfajban az érzelmek alátámasztása megkívánja. Tökéletes összhangban van az érzelmi hatás kibontakoztatásával. Henk Nieland nem csupán zeneszerzőként “fogott meg”, már nem először, hanem az arányérzékével is, amelyet a rendező és a színészek tehetsége sikeresen állított a katarzis szolgálatába. Czeizel Gábor mindvégig az érzelmek síkján tartotta, tömörré tette az előadást. Láthatóan kedvére való volt a tabudöntögető történet és annak tabudöntögető zenei háttere is. Sikerült elérnie, hogy érzelmekkel telve hagyjam el a Spinozát. Addigra már a szimpatikus bárzongorista játéka szórakoztatta a vacsorázókat, de nem tudott kizökkenteni a darab hatása alól. Gondolataimba mélyedve szedtem a lábam a szépreményű járda alapozóhomokjában.

Hazaérve azonnal kutatásba fogtam Frida Kahlo (1907-1954) és Diego Rivera (1886-1957) élete, művei után. Megcsodáltam az Interneten Kahlo csodálatos képeit, keresni kezdtem Rivera freskóit. Frida különleges műveinek jelentős része a mexikói népművészet színes világát tükrözi. Egy 1939-es bemutatkozásától eltekintve, amikor műveit kiállították a Louvre-ban, Frida leginkább Diego feleségeként, férje árnyékában, viharos házasságban élte életét. Nemzetközi karrierje csak évtizedekkel a halála után, a 80-as években indult el: kiállítások Londonban, Svédországban, Németországban, New Yorkban, Mexiko Cityben, majd ismét Nagy-Britanniában. Első aukciós sikere az Egyesült Államokban volt, 2006-ban. Munkásságát különleges módokon is elismerték: ő volt az első spanyol ajkú nő, akinek arcképével postabélyeget bocsátottak ki az Egyesült államokban (2001), és az ő arcképe, valamint egy 1949-es festménye díszíti a mexikói 500 pezós bankjegycímletet (2010).

Frida Kahlo gyermekként a paralízis áldozata lett, fiatal lányként pedig súlyos közlekedési balesetet szenvedett, s ezek következményei haláláig elkísérték. A Fridánál 21 évvel idősebb, freskófestőként befutott Rivera beleszeretett a 22 éves festőművésznőbe. Tíz év házasság, válás, ismét házasságkötés.  Életének utolsó három éve fizikai és lelki szenvedésekkel volt teli. Csupán napokkal élte túl a 47. évét. Halála előtt azt írta naplójába: “Remélem, a halál vidám dolog – és remélem, soha nem kell visszatérnem. Frida”. Diego Rivera, aki három évvel később, 71 éves korában halt meg, úgy nyilatkozott önéletírásában, hogy Frida halála élete legtragikusabb napja volt, s hogy túl későn jött rá: az iránta érzett szerelemben élte élete legboldogabb időszakát.

Frida Mexico Cityben született, és ott is halt meg. Múzeumként működő híres lakóházában, a “Kék házban” idén ősszel nyílik kiállítás azokból a nemrég előkerült ruhákból, amelyeket betegségének ellensúlyozására terveztetett, valamint kedvenc ékszereiből, amelyeket bőven használt, mert a felsőtestére irányították a figyelmet. Frida Kahlo szeretett élni. Nem a sors által számára kijelölt utat választotta, amelyet kevésbé erős akaratú emberek eleve elrendelt kényszerpályának tekintettek volna hasonló helyzetben. Találtam róla egy fotót. Néhány fős társaságban ábrázolja. Feltűnt, hogy mennyire bájosak, oldottak a vonásai. Nyoma sincs rajta annak a keménységnek, amely az önarcképeiről árad. Ő belül akart erős lenni, ezért látta, láttatta erősnek önmagát.

Élettörténetét számos formában örökítették meg, amelyek kiemelkedő elismeréseket hoztak alkotóiknak (közöttük Oscar-díj és számos díj-jelölés, s több, világméretű kasszasiker van): életrajzi regények (1983, 2009),  filmek (1983, 2002), színmű (2008). Művészete és sorsa zeneszerzőket ihletett meg: Oscar-és Golden Globe-díjas filmzene (2002-2003), opera (1991), blues (1994). A filmekben világhírű színészek nevei is felbukkannak.

Most pedig itt ez a remek zenés darab a Dob utcában. Mindenkinek szeretettel ajánlom. Irány a Spinoza!
 

dr. Szilvássy Erika

Budapest, 2012. március 8.
 

 

 


 

 

 




Címünk: 1074 Budapest, Dob u. 15.

Nyitva: H-V 11-23h . Nyitva: H-V 11-23h . Tel: (1) 413 7488
email spinozahaz@spinozahaz.hu

Hírlevél fel- és leiratkozás itt

Étterem Színház Rendezvény Galéria Apartman Spinoza Kezdőlap