RÉSZLETES PROGRAM
Címzett ismeretlen

Levéldráma

Színészek

Max Einsenstein Kulka János
Martin Schulse László Zsolt
Griselle Pető Kata

 

Közreműködők

Rendező:    Groó Diana
Fordító: Kiss Marianne, Upor László
Dramaturg: Upor László
Látvány: Merétei Tamás, Nonn Zsuzsi
Zene:     Matkó Tamás
Rendező munkatársa: Sós Eszter
Producer:   Naszódi Katalin


   
Egy nemzet sok év megaláztatás után végre felemelheti a fejét. Az Új Megoldás bűvöletében tömegek sorakoznak föl a Vezér mögött az új eszme zászlaja alatt.

Jóérzésű hazafi nem vonhatja ki magát az eseményekből – vallja az Amerikából hosszú idő után egy Új Németországba hazatérő Martin. Kis árnak tűnik mindehhez képest, hogy zsidó barátait (Maxot és húgát, Griselle-t) elárulja, megtagadja, pusztulni hagyja. De az egyre befolyásosabb Martin sem láthat mindent előre.

Olyan időket élünk, amikor szavakkal, levelekkel ölni lehet – és nem csak a szó átvitt értelmében…

 
Kressmann Taylor folytatásos levélregénye először 1938-ban látott napvilágot az amerikai Story Magazin közlésében, egy évvel a második világháború kitörése előtt.

Ma már Taylort a történelem látnokaként emlegetik, 1999-óta műve hatalmas sikerrel hódította meg Európa, Izrael és a Broadway színpadait.

A darabot a magyar közönség a Spinoza színpadán láthatja először.

Jegyár: 3.000,-

 

KRITIKA

Kathrine Kressmann Taylor üzenete a mának – CÍMZETT ISMERETLEN

Szép őszi este van, a Spinoza Színházba tartok. A zsinagóga szomszédságában elkalandoznak a gondolataim. Szaporodnak a rasszista jelenségek mostanában. Nem kell sem cigánynak, sem zsidónak lenni ahhoz, hogy görcsbe ránduljon az ember gyomra.

Az amerikai Kathrine Kressmann Taylor a 29-33-as világgazdasági válságot követően, 1938-ban írta a CÍMZETT ISMERETLEN című művet, egy levélváltás történetét, éleslátással tapintva rá arra az emberi tulajdonságra, amelynek táptalaján kifejlődhetett a gazdaságilag megtépázott Németországban a múlt század európai szörnyszülöttje, a nemzetiszocializmus. A művet dr. Sándor Anna, a Spinoza Színház nem kevésbé lényeglátó igazgatója fedezte fel egy amszterdami színházban, majd fordíttatta le, s állíttatta színpadra négy évvel ezelőtt, az üzenetet pontosan értő és hitelesen közvetíteni képes Groó Diana remek rendezésében.

Az eredeti írásmű és az ebből készült darab két fiatal férfi katartikus levelezésének története 1932 novembere és 1934 márciusa között.

A zsidó származású, amerikai Max Eisenstein (Kulka János), valamint a németországi születésű Martin Schulse festőművész (László Zsolt) egy kaliforniai, prosperáló galéria ügyes, tevékeny társtulajdonosai. Gazdasági érdekeik közösek, családi életük összefonódik. Max agglegény, aki rajongva szereti tehetséges művészhúgát, Griselle-t (Pető Kata). Martinra barátjaként tekint. Megértő, diszkrét és megbocsájtó marad, amikor tanúja lesz a családos Martin és a gyönyörű, fiatal Griselle kibontakozó kapcsolatának, amelyből – ahogy hasonló esetekben általában lenni szokott – elsősorban a lány kerül ki érzelmileg vesztesen.

Még nem ér véget a 29-33-as gazdasági világválság, amikor Martin úgy dönt, hogy feleségével és fiaival visszatér szülőföldjére. A vesztes háború és a válság tépázta Németországban elszegényedett környezet fogadja, de amerikai jövedelmeinek köszönhetően a vagyonosok kiváltságos életét élheti, egyre bővülő családja körében. A két férfi üzleti kapcsolata megmarad.

A barátok drámabeli levelezése 1932. november 12-én, Max válaszlevelével indul.

A történetben két levél érkezik vissza Németországból Maxhoz, „Adressat unbetannt” (CÍMZETT ISMERETLEN) pecséttel ellátva: az egyik a Németországban fellépő Griselle ottani lakhelyéről, a másik – a Martinnak 1934. március 3-án írt legutolsó levél – pedig Martinék otthoni címéről, egy müncheni kastélyból. Mindkét visszaérkező levélnek fontos szerepe van a drámában.

A Martint alakító László Zsolt remekel a színpadon. Természetes játékával hihető módon láttatja, ahogy a nem túl szilárd jellemű Martinban kifejlődik az önámítás képessége, ami fokról fokra átveszi az irányítást tettei felett. Karnyújtásnyira tőlünk elevenedik meg egy eredendően ingatag jellemű, kevésbé empatikus, ugyanakkor jólétre és befolyásra vágyó embertípus, amelynek folytonos „igazodása”, simulékonysága nélkül nem tudott volna kibontakozni a nemzetiszocializmus diktatúrája – annak minden szörnyű következményével, egyéni és kollektív tragédiájával egyetemben. Mivel Martint az önös érdekei vezérlik, Hitler személyének és szerepének bizonytalan megítélése után viszonylag hamar gyökeret ereszt elméjében az a gondolat, hogy „a zsidók jelenlegi kellemetlenségei mellékesek, mert fontos dolgok vannak készülőben, szeretett Vezérünk irányításával Németország újjászületik”.

Amikor a Föld boldogabbik, demokratikus felén élő Max egyszercsak rádöbben arra, hogy Martin valójában soha nem volt a barátja, s hogy – a németországi politikai gépezet szilárd támaszaként és a rezsim haszonélvezőjeként – Martin nagyon is felelős a fiatal Griselle sorsának alakulásáért, csillapíthatatlan bánata és csalódottsága önmaga számára is szokatlan tettre sarkallja. Felismerve a diktatórikus rendszer működési mechanizmusát, onnan, a távoli Kaliforniából, levelei segítségével vesz revansot Martinon. Hogy pontosan miképp, azt természetesen nem árulom el.

Kulka János méltán népszerű színész és közismerten remek ember. Akár azt is gondolhatnánk, hogy testhezálló, könnyű szerepet kapott, amikor felkérték Max szerepének eljátszására. Ez talán igaz is lehetett volna, ha a történetben nincs az a bizonyos, különleges fordulat, amely Martint kétségbeesésbe taszítja, a nézőnek pedig váratlan elégtételt szolgáltat.

Groó Diana rendező Martinnal olvastatja fel azt a Maxnak írt levelet, amelyből megtudjuk, hogy a német férfinak immáron nem holmi zsidók elhanyagolható sorsa, hanem – óh, borzalom! – egyenesen a saját élete a tét. Miközben a rettegő Martin könyörgő szavait hallgatom László Zsolt előadásában, a kapott levelet kezében tartó Kulka János arcjátékát figyelem. Mindkét színész számára ez a jelenet a darab csúcspontja. A megkegyelmezés lehetősége Max kezében van – meg persze a nézőében, aki továbblát Maxnál, mert a második világháború teljes kimenetelét és a hidegháború éveit is ismeri. A Max szerepét játszó Kulka János arca hol rezzenéstelen pókerarc, hol pedig zavarodottság, illetve szomorúság tükröződik rajta. Egy ponton a zsidó férfi halványan elmosolyodik, éppen akkor, amikor Martin kétségbeesett soraiból világossá válik számára, hogy az egykor barátjának vélt Martin most végre ugyanazt kénytelen átélni, mint amit olyannyira istenített rezsimjének üldözöttjei, áldozatai. De miért nem örül ennek jobban?  Hiszen elérte, amit akart! Tiltakozni kezd bennem az elégtételre vágyó néző, s azt szeretném, hogy Max fejezze is be, amit elkezdett. Holott azt is látom, hogy a csapdába került Martin is csak egy közülünk, akiknek ősapja és ősanyja almát szakított „az jónak és rossznak tudásának fájáról”, s gyenge jellemével rosszkor volt rossz helyen. Ráadásul Max sem segítette a fejlődését, amikor barátjaként olyan dolgokat is elnézett neki, amit ő maga soha nem tett volna meg. Etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül elvileg bárki emberfiával előfordulhat, hogy amikor megmérettetik, könnyűnek találtatik.

Visszatérve Kulka János színészi alakításához, az ő zsenialitása éppen abban rejlik, hogy tétova arcjátéka Max emberségére irányítja a figyelmet. Max revansa ugyanis nem a totális győzelemről, sokkal inkább az elemi indulatok diktálta megleckéztetésről szól. A néző könnyen ítélkezik, Max azonban belül van a történeten. Ráadásul jó ember. Az igazság utólagos győzelme feletti örömébe éppen ezért a személyes gyász érzésén túl a barát elvesztésének keserűsége, fájdalma vegyül, s ez egy-egy pillanatban láthatóan felülkerekedik érzelmein. Hiába tudja, hogy tettének jogossága vitathatatlan, biztosan eszébe jutnak Martin családtagjai is, s ettől elbizonytalanodik, joga volt-e megtenni, amit tett. Max belesodródott egy helyzetbe, amelynek lehetőségét korábban elképzelni sem tudta volna. Érthető, hogy kavarognak lelkében az érzelmek.

Kulka János kifejező színészi játékának köszönhetően egyre biztosabb vagyok abban, hogy Max nem lett volna képes megadni a kegyelemdöfést Martinnak, ha az írónő nem sietett volna az olvasó és a néző segítségére. Hadd győzzön az igazság, mint egy népmesében! A példaadás kedvéért. Elégedetten konstatálom, hogy Max bevégzi, amit elkezdett, annak biztos tudatában, hogy a politikai gépezet – a nem mellékesen, jómódú – Martin esetében is pontosan fog működni. Max a Csendes-óceán partján, Martintól távol él. Az Egyesült Államok teljes szélessége, valamint az Atlanti-óceán és fél Európa választja el őket egymástól. Nem kell a szemébe néznie. A látnok írónő pontosan érzi, hogy Maxot mindannyian fel fogjuk menteni, ha ő ismét „tollat ad a kezébe”, s ezzel szinte népmesei hőssé emeli Martin egykori barátját. A katarzis élményével, elégedetten, egy mának szóló fontos üzenettel távozhatunk a színházból. László Zsolt emlékezetes játéka nagyban elősegítette, hogy Martinnak és családjának sorsa is jelképes lehessen, s kifelé menet ne egy potenciális gyilkost keressünk önmagunkban, ehelyett inkább a tanulságokon töprengjünk.

A gyönyörű, fiatal Griselle mindvégig jelen van, Pető Kata szép alakításában. Ő a felkiáltójel, a valódi főszereplő, a hitleri Németország ártatlan áldozatainak megtestesítője. A lány a színpad közepén elhelyezett pianínónál, a nézőtérnek főként háttal ül. Alázatos jelenléte, mozdulatai, zongora- és némajátéka az előadás szerves részét alkotják. Sorsa a színpadi események katalizátora. Maxot az rázza fel végleg, ahogy Martin – akire egykor barátjaként tekintett – Griselle sorsához viszonyul. Frappáns rendezői megoldással a pianínót nem csupán Griselle hivatásának megjelenítésére, illetve zenei aláfestés céljára, hanem az egymástól erkölcsileg nagyon különböző két férfi között lévő földrajzi távolság érzékeltetésére is hasznosítja Groó Diána rendező.

Kathrine Kressmann Taylor CIMZETT ISMERETLEN című műve könyv formájában szintén hozzáférhető, az AB OVO Kiadó és a Spinozaház közös gondozásában.  A remek borítót Szlovák Judit fotóinak felhasználásával Kánvási Krisztián tervezte. Az előszót a szerzőnő fia, Charles Douglas Taylor írta, aki sok mindent elárul a mű keletkezésének körülményeiről és fogadtatásáról. Érdemes elolvasni. A kötet a könyves hálózatokban és a Spinoza Színházban egyaránt megvásárolható.

Szép előadás volt. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a színpadra állításában.

dr. Szilvássy Erika

 

 

 




Címünk: 1074 Budapest, Dob u. 15.

Nyitva: H-V 11-23h . Nyitva: H-V 11-23h . Tel: (1) 413 7488
email spinozahaz@spinozahaz.hu

Hírlevél fel- és leiratkozás itt

Étterem Színház Rendezvény Galéria Apartman Spinoza Kezdőlap